Vidéken az élet....

Városban születtem, városban tanultam és éltem mindig is. Volt persze tapasztalatom a Zalai nagymamánál a vidéki életről....mai napig kedvenc emlékeim közé tartozik, amikor tejért mentünk a szomszédba, büszkén vittem a tejhordót a friss meleg tehéntejjel, keresztül egy olyan tisztáson ahol a szentjánosbogarak világítottak csupán nekünk. Emlékszem hogy rettegtem Gyuritól a kakastól, és a rengeteg mosatlan gyümölcsre amit egyenesen a fa tetejéről ettem. Férjem is faluban nőtt fel....

Amikor megláttuk a Kéktornácos házat (interneten), vagy ahogy a helyiek ismerik a "Csepregi néni házát", még fogalmunk sem volt róla, hogy Polány merre is van pontosan. A kék tornác és a sárga falak fogtak meg. Hanna még csak 2 hónapos volt, amikor először élőben is megnéztük. Az én szememmel maga a csoda volt, a kivitelező szemével egy romhalmaz. Azt hiszem nem is nagyon értették mit keresünk mi ott egyáltalán. Én már akkor láttam, mi lesz belőle. Láttam hogy Hanna koszosan rohangál majd fel alá a kertben, láttam a kész szobákat, hogy minden egyszerű lesz és letisztult, láttam hogy Hanna hatalmasakat fog aludni a vályogfalak között.

És amit most látok?

Mindenki köszön mindenkinek. Pár nap alatt láttunk kismalacot, újszülött báránykát, két hetes vérebeket, kaptunk házi barackitalt, és dinnyét a szomszédból, mert ott a domboldalban terem. Kaptunk körtét és barackot. A kocsmában már mindenki azt beszélte hogy "valami pesti ügyvéd" vette meg a házat....szóval be is mutatkoztunk a kocsmában, mert ott mindenki ismer mindenkit....

A ház minden szeglete mesélt. Csepregi néni még pár évvel korábban is szalmazsákon aludt a nagyszobában, fürdőszoba egyáltalán nem volt a házban....a legrégebbi feljegyzések szerint 120 éve áll ott ház, és amit biztosan tudunk hogy előttünk pont 90 évvel újították fel utoljára 1927-ben...mennyi mindent mesélhetnének a falak.....2017.....

Kíváncsian várjuk hogy folytatódik a történet....